Téged látlak még most is mindenütt,
tél volt, a hideg hó szinte csikorgott,
mellettünk két fehér hóangyal feküdt,
ölelkező árnyékunk vígan forgott.
Az emlék eleven, lüktető, színes,
lelkesedésem semmit sem konyul,
múltunknak minden másodperce míves,
bús felleg nem borult ránk átokul.
Ma már tudjuk, hogy kivételes, extra
volt ez a szerelem, de nem ad enyhet,
valódi volt, nem hazug legenda,
ránk ragasztott összetartó enyvet.
Emléket felidézni van okunk,
ismét hóval borított városunk.
2025.11.23.