Belopódzik minden kicsi résbe,
nyomul előre, nem feledésbe,
akarva-akaratlan tör fényre,
lábát veti apró mélyedésbe.
Kibír rengeteg bajt, csúnyát, rosszat,
nem lazsál soha tétlen naphosszat,
szárnya alá vesz bús fellegeket,
ünnepli a ragyogó kék eget.
Vállát nyomja földi útja terhe,
mégsem tesz semmilyen panaszt erre,
honnan hová tart, akárhogy kérded,
nem válaszol, ő maga az élet.