Először makramézni tanultunk,
buzgón, a kákán is csomót keresve,
nem unatkoztunk, nem telt tétlenül
a szakkörre szánt heti egy este.
Kötöttük a rengeteg csomót,
meghatározott rendben, sorban,
ha kellett, fonalat is fésültünk,
de néha pont az a jó, ha kóc van.
Azután gyöngyfűzésbe kezdtünk,
itt csomót túl sokat is találtunk,
pedig most egyet sem kerestünk,
kibogozásában egyre ügyesebbé válunk.
Fűzzük a gyöngyöt, aprót, több százat,
le is ejtünk a tűről időnként egy párat,
ilyenkor a fűzés egy darabig várhat,
gondosan eldolgozzuk a fűzőszálat.
Merre gurul a gyöngy, utána lesünk,
közben a székről majdnem leesünk,
magunkon sokszor igen jót nevetünk,
ha szökik a gyöngy, kicsit kétségbe esünk.
Néhol egyedire sikerül a mintázat,
de ettől nem kerít hatalmába a bánat
egyikünket sem, ez is eleme az alkotásnak,
a tanulás során az alkotó olykor hibázhat.
Igyekszünk kihozni magunkból
is, és egymásból a maximumot,
a dicséret, bátorítás nálunk megszokott,
de értjük azt is, ha a másik viccelt, ugratott.
Lehet, hogy profi gyöngyfűzők nem leszünk,
de a szakkörön értelmes elfoglaltságra lelünk,
és bizony az egymást támogató közösségben
az sem baj, ha az alkotás nem hibátlan éppen.
2024.03.14.