Az ócskás (1. rész)

  Kyasanur nyikorgó kordéját tolva a kihalt esti utcán magában mormogott, miközben összehúzta vézna testén a piszkos és szakadt kabátját a hideg ellen. A kordén mindenféle lom volt található festői összevisszaságban, ugyanis Kyasanur egy vándor ócskás volt, aki vett és eladott egyesek számára értéktelen, mások számára viszont használható tárgyakat. Viszont amiért vettem a fáradságot és történetét papírra vetettem, annak az oka az hogy hősünk néhány igazán különleges és egyúttal roppant veszélyes dolgot is tartott az ócskaságok között. Ezek a tárgyak különböző gonosz erők hatása alatt álltak, és Kyasanur megromlott elméje és lelke örömöt érzett ha ezek közül némelyiket a jószándékú vásárlói vesztére rájuk tudta tukmálni. Ma egy kis fadoboz különös történetével ismerkedhetünk meg.

 A város szélén egy kis viskóban tengette napjait Meade a favágó, akinek sivár életének mindennapjai kimerültek abban, hogy a közeli erdőben fáradságos munkával kivágott tűzifát árulta a piacon és utána a közeli tavernában beváltotta egy kis folyékony boldogságra. Ahogy az évek teltek és a mája hízott Meade egyre kevésbé bírta az alkoholt, így mindig maradt néhány garas a zsebében, amit új hobbijának áldozva apró kis tárgyakra költött el, hogy azután gyönyörködhessen benne, durván ácsolt polcán a szobájában.

 Így történt, hogy őszelő egy vásárnapján a tavernából hazafelé egy nyikorgó kordéját toló ócskás jött szembe vele.

 Meade tudva, hogy pár garas még nyomja a zsebét, megállította a vézna ócskást, hogy beszerezzen magának egy újabb csecsebecsét a gyűjteményébe. Szűkös keretei korlátjai közé szorítva egy apró kis rézpánttal zárható fadobozt választott ki magának, amit az ócskás érdekesen kaján vigyorral adott át neki, sok szerencsét kívánva a szerzeményhez.

   Halk kaparó hang hallatszott az éjszaka sötétjében, és Meade fázósan magára húzva a lópokrócot, arra gondolt, hogy vajon a patkányok mi a fenét ehetnek nála, mikor soha sem tartott otthon élelmet. A kaparászás egyre hangosabb lett és az alvást szinte lehetetlenné tette, ezért Meade gyertyát gyújtott, hogy a falat megütögetve távozásra bírja a szemtelenen rágcsálókat. Miközben keresett valamit, amivel a falat megütögethette volna pillantása a gyertya fényében a dobozra esett, amit ma vett az ócskástól. A fedele nyitva volt, pedig emlékezett rá, hogy visszazárta a dobozt miután belekukkantott, hogy nem rejt – e valami kincset a mélye, persze üres volt. Automatikus mozdulattal visszazárta és egy bakancsot a kezébe véve a falat ütögette, mikor újra felpattant a doboz fedele és egy hatalmas sikoly hallatszott az éjszakában. Verejtékezve hátrált a doboztól a falig és kitágult pupillával nézte, ahogy egy sötét alak képe rajzolódik ki előtte.

 Joe a szerencsétlen szerencsevadász, nevezzük inkább pitiáner tolvajnak Meade háza mellett tengette napjait egy viskónak is nehezen nevezhető tákolmányban. Ebből a körülményből is látszik, hogy a szakmájában nem volt túl sikeres. Éppen a napi szerzeményei értékét becsülte fel az éjszaka közepén, mikor egy sikoly hangja hasította fel a csend fátylát Meade házának irányából. Kíváncsisága erősebb volt félelménél, ezért azonnal a hang forrása felé iramodott. Mintha tornádó pusztított volna, úgy nézett ki a szomszédja viskója. Az ajtó kidőlve az ablakok kitörve, a tető félig beszakadva. Lassan, óvatosan bemerészkedett a házba és néhány pillanat múlva már öklendezve, egy kis fadobozt szorítva a hóna alatt iparkodott ki az utcára friss levegő után kapkodva. 

 Miután Joe belépett a házba azonnal megpillantotta Meade szörnyen megcsonkított testét, rémülettől kitágult szemét és azonnal rátört a hányinger. A falakon furcsa, vérrel rajzolt szimbólumok voltak láthatóak és a ház gazdájának belső szervei hevertek a helyiségben minden felé szétszórva. Mivel Joe szakmányban űzte a tolvajlást, ezért a borzalmas látvány ellenére szeme azonnal a falon levő polcot fixírozta, ahol kiállításnak is beillő módon mindenféle apró tárgy terpeszkedett. Egy kis fadoboz volt az, ami különösképpen rabul ejtette a figyelmét, hiszen rejthetett bármi értékeset a jelentéktelen külsője. Hirtelen a hóna alá szorítva, a hányingerével küszködve elhagyta a viskót.

 Miután nagyjából összeszedte magát a kisebb sokkal is felérő látvány után, Joe remegő kézzel nyitotta ki az apró értéktelen dobozkát bízva benne, hogy valami pénzé tehetőt rejt. Reményeiben csalódva dobta el a kis dobozt, még arra sem gondolva, hogy önmagában is érhet valamit, mert teljesen üres volt csak egy kis kénszag terjengett a levegőben a kinyitásakor.

 Hajnaltájt a szörnyűség színhelye előtt nyikorgó hangot hallhatott aki arra járt. Egy vézna ócskás tolta arra a kordéját és a borzalmak háza előtt megállva egy apró fadobozt vett fel a földről nevetve.